Allan

Azt hiszem, Allanről még nem meséltünk. Ezt sürgősen pótolni kell.
Allan egy ausztrál bácsi, a HIFiRE elnevezésű projekt tudósa. Azon dolgoznak, hogy egy nagyon gyors, de kevés üzemanyaggal működő motrot fejlesszenek ki. Az ő tesztrakétájuk kilövését láttuk hétfőn, aztán Allan eljött és tartott nekünk egy előadást. Megmutatták a műhelyüket a már visszaérkezett rakétával együtt.
És Allan mondott pár nagyon szépet: tulajdonképpen ezeket szeretném megosztani. Azt mondta, hogy néhány évvel ezelőtt még egyikőjük sem gondolta, hogy űrkutató lesz. Csupán tették, ami jó volt. Azt mondta, hogy mindig azt csináljuk, amit szeretünk és ami igazi örömet szerez, és ha ez megvan, akkor a nap végén biztosan ott leszünk, ahol lenni szeretnénk. Hogy ne görcsösen rohanjunk célok után, hanem kövessük a szívünket, s majd elrendeződik az élet. Ha szenvedéllyel és odaadással tudunk végezni valamit, boldogak leszünk.
Számomra ez volt a verseny egyik tanulsága. És elméletben a legtöbben tudják ezt, de néha azért jó elismételni.  

Comments

Popular Posts