Az időtlen játék (kissé feltúrbózva) - LEGO
A Tudós-klub, iskolánk, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium támogatásával, újabb projekttel büszkélkedhet, hisz beneveztünk a romániai országos robot-olimpiára (WRO Romania 2013), amelyre egy, a LEGO által gyártott Mindstorms NXT rendszert felhasználva, önműködő robotot kell építenünk.
Mi minden rejlik ebben az okos kis "kütyüben" |
Kihívás
A verseny, a tényleges megmérettetés során robotunk feladata, hogy bejárja - vagy a épp körbejárja - a Komodo-szigetet és összegyűjtse a Komodói varánusz tojásokat, amelyeket piros labdák jelképeznek. Bár a tojások helye milliméterre pontosan ismert, nehezítésnek számít, hogy a szigeten nem csupán a varánuszok raknak tojásokat (kék labdák). És a mi Lego robotunknak ezekhez, a más állatok által rakott, tojásokhoz hozzá sem szabad érnie.
Mit is kell mi megvalósítsunk?
- mindenek előtt, hogy tesztelni tudjunk, a megadott tervrajz alapján meg kell építenünk a Komodo-szigetet is;
- olyan alváz megépítése, amely eléggé stabil ahhoz, hogy "elbírja" a robotkart, és a labdák begyűjtése közben se billenjen ki az egyensúlyból és amely a 25x25x25 cm-es méretkorlátba is beleilleszkedik;
- ezen az alvázon a labdák tárolására alkalmas (max. 4 labda) "kosár" kialakítása;
- olyan robotkar, amely érzékeli a labdák színét, és a piros labdákat beüti a roboton kialakított tárolóegységbe (vigyáznunk kell, hogy a kék labdákot egyáltalán ne érintse);
- programot kell írnunk, amely autonóm módon vezérli a teljes rendszert, beleértve a tojásfelismerő, begyűjtő és magát a robotot mozgató két kis motort is (szerk. megj.: ez meglehetősen sok fejtörést okozott, hiszen a versenyszabályzat kikötései miatt kizárólag a Lego fejlesztői környezetét használhattuk, amely tulajdonképpen egy moduláris programozási nyelv. A témában jártasabbaknak: egy egyszerű, szám típusú változó növeléséhez is 3 modulra volt szükségünk. Viszont bizonyos részeknél azért, ha már összebarátkoztunk vele, nagyban megkönnyíti a dolgunkat.);
- a koncepció véglegesítése és megépítése utána az egész, szegény kis robotunkat szét kell szednünk, apró darabjaira, és úgy utaznunk vele a versenyre, majd ott 2 óra alatt a semmiből kiindulva kell újra összeraknunk a teljes szerkezetet (ez persze külön gyakorlást igényel)
Na ebből vajon, hogy lesz robot?!
Persze a sok munka mellett ebben a projektben nagyon sok kacagás és szórakozás is rejlik, hisz mi más sülhetne ki a NAGY GYEREK + LEGO párosításból.
Az érdeklődök a következő linken a munkafolyamatról találnak képeket: https://drive.google.com/folderview?id=0B1ijXlL0bx3zSGJOcEE2OVJxVms&usp=sharing .
További hasznos, érdekes linkek:
- a nemzetközi verseny hivatalos oldala - http://wro2013.org/
- az országos verseny hivatalos oldala - http://www.wroromania.ro/
- versenyszabályzat és leírás - http://www.wroromania.ro/WRO2013_Regular_Category_-_Senior_High.pdf
Végül megjegyezném, hogy a versenyre 3 különböző korcsoportban is lehet jelentkezni egészen 19 éves korig, alsó korhatár nincs. Valamint egy külön, Kreativitás, kategóriába is, ahol a felső korhatár 21 év. Mi a Standard III-as kategóriába estünk kor szerint.
Természetesen most is, mint mindig, ha valaki kedvet kapott a "legózáshoz", de kissé talán bizonytalan, kérdések merültek fel benne, vagy egyszerűen csak segítségre lenne szüksége, netálan meg szeretné velünk osztani saját alkotását, bátran írhat nekünk a bolyaicansat@gmail.com címre.
Comments
Post a Comment