CsodaHét CsodaCsürtörtöke

Pont akkor tartottunk előadást. Kicsit furcsa, hogy már jó egy éve, hogy Norvégiában voltunk, lőttünk! - s még mindig erről folyik a beszélgetés. Pont úgy, mikor Facebook-on egy témánál megjelenik, hogy hányan beszélnek róla. (Muszáj, ebben a világban ezt meg KELL elmíteni, remek eszköz figyelemfelkeltésre.) Tehát: Bolyai CanSat - egy egész iskola beszél róla!

Beszél, beszélt s fog is! Hadd mondjam el miről is van szó: Iskola Másként Hét - ismerős így? Nem? Akkor - Iskola Másként Hét, Székely Mikó Kollégium, Fizikuma. Délelőtt ( kérdőjel hányóra, de lényegtelen).

Óránként váltották egymást a csapatok. Kicsi, nagy, akit érdekel - szabad volt a bejárás. 

Apropó kicsik - nem lehet elég hamar elkezdeni. El kell hogy mondjam, hogy örömömre szolgált (nekem, aki már elértem a teljes felelősség küszöbét, nekem nagy mamlasz, nem-azzal-foglalkozom-amivel-kéne és nincs-bennem-semmi-jóérzés diáknak)- tehát, örömömre szolgált, hogy kicsi Samut láthattam dolgozni - bemutatni, egyáltalán érdeklődni. Mert az előadások közben/után/előtt elnéztem a diákokat az osztályban, mint egy tanárnő, aki a katedráról figyeli, hogy ki pötyög a pad allatt vagy épp játszik, vagy (jaj, van egy még jobb) Facebook-ozik, mert ugyebár mostmár ezt is lehet. Bezzeg az én időmbe' ! Jó, jó, befejeztem. Azért néztem kicsi Samut olyan nagy kerek szemekkel, a legkerekebbekkel, amikkel nézni tudok, mert hetedikes létére olyan előadást tartott az Arduino programozási nyelvről, hogy sokan megirigyelhetnék. Én ezt tettem: megirigyeltem őt, az érdeklődését, a tudását, a hozzáállását.

És igen, körülbelül úgy éreztem magam, mint egy tanárnő  - egy elkeseredett tanárnő - aki kevés diákot tud megfogni. Pedig én tényleg próbáltam gyerekbaráttá tenni mindent: olyan bemutatót szerkeztettem, hogy még az ovodás is élvezte volna, temérdek képpel, nyíllal, szemléltető eszközzel. Mert tudom, hogy a gyerek lehető összes érzékszervére kell hatni, ha tanítani  - s már pedig azt - akarom.

Szóval, dobhattam a szemétbe a bemutatót, az egész gyerekbarát párhuzamokkal, szófordulatokkal, meg mindennel. Azt éreztem, hogy hiába - mert a hátsó sorban a lányok (és most jogosan perelek, lány létemre is, igen, azok a lányok, akiket nem érdekel a fizika, elektronika, matek és még sorolhatnám)  nem figyeltek. De hátha valami rájuk ragadt. Persze csak rám nem figyeltek,  a srácokra már rögtön. Rögtön! Csalódtam. A fizikusok általában nem néznek ki sehogy, vegyük például Einstein-t.

Most komolyan.

Na jó, na, be kell valljam: én is figyeltem a fiúkra. Kicsire, nagyra, végzősre. De nem csak azért. Azért is, mert, de nem csak. S főleg: mert érdekelt a téma. Oké?

Amint kiderült, ez a röpke egy óra nem csak rólunk szólt. Trucza Sámuel (VII. osztály), álnevén kicsi Samu, ahogyan már megdícsértem az Arduinoról beszélt, mi CanSat-eztünk (XI. osztály), Krecht Rudolf (X.osztály), Rudi, tűzoltó robotját mutatta be, Szabó-Sinka Samu (XII. osztály) pedig WebCam mérésekkel szórakoztatott minket. 

Még mindig tétovázom, hogy sikeresnek mondhatjuk-e az egész akciót. De mielőtt bárki, bármit szólna, már tudom! Annak, sikeres volt: bemutattuk, jól -ha ezt így lehet mondani-, volt érdeklődő, még a gyakorlati bemutatón is. (Értsd: a CanSat-et kidobtunk az ablakból óriási ejtőernyővel, esett, suppant, s működik!)

CsodaHéten kívül egy módszertani napot is feláldozott a nagyobb értelemben vett csapat. Áldozatot hoztunk, fel kellett kelni, míg mások aludtak, iskolába kellett menni, megint, s előadást kellett tartani. Joggal fel lehet tenni azt a kérdést: de kinek? A tanároknak! 

Ez az! Megértem azt a napot, mikor egy diák -jó, több diák- egy katedrányi tanárnak előadást tart. Csak dícsértek minket: hogy mennyi mindent lehet tőlünk tanulni, s hogy milyen ügyesek vagyunk, s milyen szép amivel foglalkozunk - persze, mi tudtuk, hogy volt olyan ember aki nélkül nem sikerülhetett volna. Az egészünket, fizika tanárnőnk, Pető Mária, készített fel. Így, nem csak a mi érdemünk: a Tanárnőé is. 

Itt persze a viszony más volt előadó és hallgató között. A hangsúlyt arra fektettük leginkább, hogy bemutassuk mit tanultunk az egészből, mindamelett, hogy lelket öntöttünk tanárainkba. Ezt olyan szempontból mondom, hogy van aki nem kezd neki egy ilyen projektnek, és most nem csupán a CanSatről van szó. Lehet azért, mert fél, mert nincs diák vagy mert szimplán nem tud a lehetőségekről. Pedig annyi van! 

Itt volt gyakorlati bemutató.

A CanSat ereszkedés és mérés közben.

Következtetésképpen levontam, hogy:

• a tanárok a legjobb diákok
• nem lehet elég hamar elkezdeni
• a fizikusok nem néznek jól ki / vagy tévedek?
• amelett, hogy ilyenek meg olyanok vagyunk: ügyesek is tudunk lenni 
• minden akarat kérdése
• szükséges feltétel: a Tanárnő
• és még sorolhatnám...

Szólj hozzá! (Hogy éljek a modern világ gyilkoló eszközével.)